Torkomon lévő keze húzódni kezdett, egyre jobban szorította
nyakam. Nem tudtam megszólalni. Teljesen lehúzta a bugyim, de ekkor valami
megzavarta a tevékenységét és gyorsan elengedte a torkom, ezután fellélegeztem,
hátha visszatérne később erre a technikájára.
Felugrott az ágyról, mire mozgolódni
kezdtem, de semmire nem jutottam, csak jobban fájtak a végtagjaim. Egy zoknit
vett elő a fiókjából és egy ragasztó szalagot. Oda sietett hozzám.
-
Jó
kislány legyél! - Majd azzal a mozdulattal a számba dugta zokniját és a számhoz
tapasztotta a ragasztóval. A géphez ment és kikapcsolta a zenét. Szemeim
kikerekedtek. Lehet, hogy van itt valaki? Akkor el tudok szabadulni, de ki az
és ugye bejön a házba?
Pár másodperc múlva már biztos voltam
benne, hogy van itt valaki, mert kis dobogásokat hallottam, valaki dobálta az
ablakot, gondolom kővel. Sikítani kezdtem torkom szakadtából, de nem jutottam
sokra, alig jött ki valami kis hang.
- Mit
keresel itt? - Kérdezte Ricsi a lent álló embertől.
- Beszélünk?
- kérdezett vissza az a valaki. Nagyon ismerős volt a hangja. Száz közül is
felismerném! Erik!
- Erik!
- Próbáltam ordibálni. Ricsi hátra nézett majd azt mondta Eriknek:
- Mindjárt nyitom! - megfordult
és felém sétált. A kezeimet kikötöző zsinórt egy sniccerrel elvágta és erősen
szorította, szabaddá válásukkor. Folyamatosan üvöltözni próbáltam, semmi
sikerrel.
- Ha most nem fogod be a
pofád, esküszöm neked rosszabbul fogsz járni, mint amit elterveztem - suttogta
a fülembe miközben a hajamat olyan erősen fogta közre kezeivel, hogy akár
mondhatnám azt is tépte azt. Nagyon meg voltam rémülve és sírni kezdtem, nem
csak a fájdalomtól, a félelemtől is.
Valami kis, üres szobába ráncigált és azt mondta:
-
Ha
jót akarsz magadnak, itt maradsz. - Szemei vérben forogtak.
Rám csukta az ajtót és hallottam, ahogy lefele dobognak lábai a lépcsőn. Meg tudok szökni! Nem kötözött hozzá semmihez! Hogy lehetett ennyire figyelmetlen? Nem érdekel végül is, csak az a lényeg, hogy el tudok menekülni!
Rám csukta az ajtót és hallottam, ahogy lefele dobognak lábai a lépcsőn. Meg tudok szökni! Nem kötözött hozzá semmihez! Hogy lehetett ennyire figyelmetlen? Nem érdekel végül is, csak az a lényeg, hogy el tudok menekülni!
Ahogy
meghallottam Erik hangját közeledni egyből újra sírni kezdtem.Amikro már nagyon
közel éreztem magamhoz, kirántottam az ajtót és Erikkel szemben találtam magam.
Arca teljesen
lefehéredett, oda futottam hozzá és át öleltem, úgy sírtam, mint még soha,
kezei olyan erősen szorítottak, majdnem összeroppantam.
-
Mi
ez? - Kérdezte ordibálva és idegesen Erik, Ricsitől. Lefele sütötte szemét és
nem tudott megszólalni, hebegett habogott. Pár másodperc múlva Erik eltolt
magától és ököllel kezdte el verni Ricsi arcát. Mikor észhez tértem az volt az
első dolgom, hogy leszedjem róla. Ricsi már eszméletlen volt, így jobbnak
láttam eltűnni onnan.
-
Menjünk,
kérlek! - könyörögtem Eriknek, miközben rángattam a kezét. Lefutottunk a
lépcsőn. Egyenesen ki a házból.
-
Várj!
A kutyám! - hangoskodtam, majd a kocsira mutattam, ahol az ablakon nézett ki
Sophie. Meg sem szólalt, csak fogott egy jó nagy követ és betörte az első ablakot,
ezen be tudtam nyúlni Sophiért, szerencsére nem lett semmi baja.
-
Fussunk!-Szóltam
oda Eriknek.
-
Nem
kell - állt meg egy fekete BMW mellett. - Ülj be! - Utasított. Gyorsan elfoglaltam
a helyem és Sophiet az ölembe ültettem. Teljesen némán ültünk a kocsiban.
Azt hiszem, sokkot kaptam, egy szó nem jött volna ki a torkomon. Ismét sírni
kezdtem, ez nem fájdalom vagy érzelmi bántalmazás miatt volt, sokkal inkább a
stressz miatt, amit éreztem legbelül, majd szétfeszített. Erik lehúzódott a
kocsival és megölelt, jobban sírtam, mint eddig. Borzalmasan éreztem magam. Mikor
kezdtem lenyugodni Erik elindította a motort és elindult hazafelé a
kocsival. A házunk előtt állt meg és kiszállt a kocsiból, oda sietett
hozzám és kinyitotta nekem az ajtót. A bejáratig kísért, majd ott, becsöngetett
hozzánk. Anya nyitott ajtót pizsamában. A nyakába ugorva sírtam. Az első
kérdése természetesen az volt, hogy mi történt. Behívta Eriket is és megkérte,
mesélje el neki, mi van, mert én csak a nyakában sírtam. Csak annyit mondott,
hogy elment az egyik ismerőséhez és mikor fel ment az emeletre, kifutottam egy
ajtó mögül, sírva. Anya szörnyülködött és sírni kezdett.
-
Ugye
nem csinált veled semmit? - fogta közre az állam két kezével. Megráztam a fejem
lassan, gondolkodva. Ölelgetett és sírt ő is, én is. Erik pedig ideges volt.
Láttam a tekintetén, hogy ha Ricsi itt lenne, kő kövön nem maradna szárazon.
-
Szeretnél
itt maradni? - kérdezte anya pár perc múlva Eriktől.
-
Csak
egy kicsit - válaszolt megszeppenve. Ezután anya felállt és felment az
emeletre.
Erik gyorsan
odajött hozzám, a kanapéra feküdt mellém. Megölelt és puszikat adott a
homlokomra.
-
Köszönöm!
- mondtam neki, amiért megmentett. Nem válaszolt csak erősebben magához
szorított. Borzasztó hálás vagyok neki. Nem tudom, mi lenne velem nélküle.
Sziasztok!:) Az előző részhez képest elég sokat növekedett a nézettség, és ennek nagyon örülök!:)Csók, A.
Szia, egy díj vár a blogomon :)
VálaszTörléshttp://azarnyekmacskatanca001.blogspot.hu/
nem látom :o:)
Törlés